Gondoltuk ma nem a szállodában reggelizünk, így elmentünk a közelben lévő Starbucks-ba, ahol nem igazán volt jó a kaja, a vaníliás latte viszont szokásosan finom volt. Utána együtt indultunk el, mentünk együtt arra a részre, ahol Ő dolgozott és onnan indultam a KL Sentral környékének a felfedezésére. Itt van a Hilton és a Le Meridien szálloda is. Ez a környék nem volt annyira szép, mint ahol mi szálltunk meg.
Útközben megnéztem a Nemzeti Múzeumot kívülről.
Majd tovább sétálva elértem az Old Railway Station-hoz, aminek malájul Keretapi Tanah Melayu a neve.
Innen átmentem a Nemzeti mecsethez, végre be tudtam menni, nem volt ima idő. Cipőmet beraktam egy erre a célra szolgáló cipősszekrénybe, ami úgy nézett ki, mint egy értékmegőrző. A belépés ingyenes volt a mecsetbe.
Kaptam egy szép lila ruhát, ami jóval magasabb emberre volt tervezve, mint én vagyok, kapucnija is volt, amit fel is kellett venni és elindulhattam körbenézni.
Be lehetett nézni az ima terembe, bemenni viszont csak muszlimoknak szabad.
Ezen a környéken sok látnivaló volt.
A Lembah Perdana utcán elindultam felfelé, bár ekkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám, mert a térképen nem lehetett látni, hogy ez dombos környék. Abban a 30 fokos fülledt melegben jó volt egy kisebb hegyet megmászni, de a látvány miatt megérte.
Útközben pálmák, banánfák és szebbnél szebb növények voltak.
Ezután egy rendőrségi múzeum következett, ahova miután kiszúrták, hogy turista vagyok, a portán lévő rendőrök behívtak, hogy menjek be körbenézni. Udvariasságból az udvaron körbenéztem, ahol rendőrségi járművek voltak kiállítva, viszont belül nem tudom mi volt, mert oda nem mentem már be, hiszen nem ezért jöttem erre a környékre.
Tovább folytatva utam, elértem a Planetáriumhoz. Láttam itt kicsi Stonhenge-et, vicces volt látni a kicsinyitett változatát, miután az igazit 3 héttel előtte láttuk.
Útközben láttam egy majomveszélyre figyelmeztető táblát. Persze sehol nem találkoztam majommal, de az utikönyvekben is olvastam, hogy ezen a részen már lehetnek. Biztos aludtak a nagy melegben.
Utána Memorial Tun Abdul Razak épület következett, ezt is megnéztem kívülről.
Ezek után a madárpark következett, ahova nem mentem be, mert drágának találtam a belépőt. Később persze Szingapúrban jóval drágább helyekre is bementünk :)
Tovább haladva egy orchidea és hibiszkusz park volt, ahol túl sok minden nem volt, de még azt is felújították éppen. Azért legalább láttam pár szép virágot.
Hibiszkusz: Malájzia nemzeti szimbóluma.
Volt egy vizesésnél is, ahol pancsoltam kicsit, lehűtöttem magam.
Itt már kezdett kisütni a nap, és egyre melegebb lett, szemben az eddigi borult idővel. Gondoltam milyen jó lesz majd délután visszamenni a szállodába úszkálni kicsit a medanszban.
Innen a lepkeparkhoz mentem, ahova már be is mentem, láttam pár szép lepkét és sok-sok növényt. Volt pár akváriumban béka, teknős és egyéb hüllők.
Erről a környékről elindultam lefelé, visszajutottam a Nemzeti Mecset mellett lévő utcába, majd a Merdeka tér felé folytattam utamat.
Onnan nem messze bementem a Textil múzeumba, jól jött megint egy kis hűsölés, pihenés a légkondis helyiségben. A múzeum homlokzata iszlám stílusban készült, AB Hubback tervezte, aki a Masjid Jameket is, Szultán Abdul Samad épületetét és a régi posta épületét is. Jellegzetetes vörös-fehér sávos tégla a fal, a főbejárat tetején áll két hagyma alakú kupola. Minden sarkában a fő kupola körül több kisebb kupla van. Bent bemutatják a maláj régiók textil mintáinak készitési technikáit bábukkal és kisfilmekkel, a batikolást, a szövést és egyéb technikákat. Nagyon érdekes volt. Amíg videóra felvettem ezeket, addig kipihentem magam, lehültem, majd haladtam tovább.
Gondoltam végre meg tudom nézni a Masid Jamek mecsetet, még csak 2 óra volt, és fél 3-tól lehetett bemenni. Útközben még akartam ebédelni a sarkon lévő Burger Kingbe és utána mecset. Még a mecset előtti hídon álltam, amikor elkezdett folyamatosan dörögni az ég, besötétedett, és elkezdett zuhogni az eső.
Éppenhogy be tudtam menekülni egy utcai ruhaárus sátra alá. Kellemeset a hasznossal összekötve, vettem egy vászonruhát. Ekkorra már olyan vihar lett, hogy a szél a sátor egyik oldalát feltépte, magával rántva pár ruhasort is. Az eladókkal együtt küzdöttünk a széllel, kapaszkodtunk pár sornyi ruhába, hogy legalább azok ne repüljenek el. A sikeres mentőakció után, amikor az eső picit alább hagyott, átfutottam a szomszédos Burger King-be, ahol legalább 1 órát nézelődtem, s meg is ebédeltem. Olyan felhőszakadás lett, hogy a kocsik kerekeinek a közepéig ért kb. a víz, fújt a viharos szél. Amikor csendesedett kicsit az eső, akkor át tudtam menni esernyővel a túloldalra, ahol a metró volt, amivel visszamentem a szállodába. Innentől kezdve estig folyamatosan esett az eső. Lőttek a délutánra tervezett medanszozásomnak.
Este Petivel elmentünk még vacsorázni, mivel későn végzett a munkával, nem akartunk messze menni, így 1 magasvasút megállónyi távolságot sétáltunk, ahol beültünk egy thai étterem szerűségbe. Peti kért valami tengeri herkentyűs dolgot, üveg tésztával. Mondta, hogy nem volt annyira rossz, végül is egyszer meg lehet enni, de többet nem megyünk oda. Én nem igazán jártam jól. Kértem csirkés curryt és tojásos rizst, előtte megbeszéltük a pincérrel, hogy nekem semmibe ne legyen tengeri herkentyű, biztos, ami biztos. Ezek után hoztak zöld curryt, amit pont nem szeretek, és sima rizst. Persze a rizst kicseréltettük tojásosra, először a pincér nézett ránk, h mit is akarunk, aztán odajött egy másik pincér is, akinek 3x elmondtuk, mire nagy nehezen bólogatott, hogy OK. Olyan elgondolásból kértem tojásos rizst, ha a hús nem lenne jó, akkor legalább meg tudom enni a tojásos rizst egytál ételnek. Meg is hozták a tojásos rizsemet, de tele volt rákokkal, valamilyen felismerhetetlen tésztás valamivel és csirke darabokkal is. Először a rákok láttán gondoltam, hogy akkor ma részemről a vacsora kimarad, de aztán hosszas unszolás után megkóstoltam és szerencsére nem volt tengeri íze a rizsnek. A rákoktól megszabadultam és végül megettem a tojásos rizsemet.
